Az Atlanti –óceán európai gyöngyszeme és a fatimai titkok
2018. június 25. -július 1.
Lisszabon, Portugália, az Atlanti-Óceán európai partjának gyöngyszeme és a fatimai titkok- ahogy júniusvégi kirándulását a Magda Travel hirdette, valóban eddigi európai kirándulásaim gyöngyszeme lett. Nemcsak azért, mert ez a , területe és lakosságának száma szerint is kicsi, tegnap még szegény és elmaradott ország milyen bámulatosan fejlődik, amióta az Európai Unió tagja, hanem azért is, ahogyan ezt a fejlődést nem kizárólagosan, hanem múltjának sokszinű( arab, észak-afrikai mór) hagyományaira épiti továbbra is egyre nyitottabban, merészebbe
Vasco da Gama 1497-ben indult bátran az ismeretlen felé és eljutott Indiába, ahol majd alkirály lett, 1998-ban a világ jött el Lisszabonba, mert világkiállitást rendeztek, ugyanolyan hihetetlen bátorsággal, ahogyan nagy elődjük belevágott a veszélyes útba.
Engem ennek az optimizmusnak, önbizalomnak és nyitottságnak a jelei nyűgöztek le attól a pillanattól kezdve , hogy a rendkivül korszerű és gyönyörű repülőtérre megérkeztünk. Ahogy a végtelenül kedves és , pontos, szolgálatkész autóbusz-soför végig a rendelkezésünkre állt, ahogy a „csak” három csillagos belvárosi szálloda fogadott és ellátott négycsillagosnak is beillő berendezésével, svédasztalos reggelijével,jégkockás, mindig frissen csavart citromhűsitőjével a bejárat pultjánál, és ahogy minden múzeum, áruház, kávéház, óceánparti üdülő, park, műemlék személyzete a turisták rendelkezésére állt, az növeli a jóérzést.
A sokszinű és a keveredés miatt különösen széparcú emberek életszeretete és kedvessége , az utak, járdák homokszinű, szinte csillogóra koptatott kőkocka burkolata, a vörös és lila virágú hatalmas bokrok, kék és vörös virágú gyönyörű fák, pálmák, datolyák , narancs-, mandarin-, citromfák és persze az óceán boldoggá tették a jól szervezett, empátiával, barátsággal vezetett (Bota Szilamér) túrán minden napomat.
A fotbal-világbajnokság egyik jelentős napján a lisszaboniakkal együtt többtizezres tömeggel nézhettünk kivetitőn és ünnepelhettünk egy portugál győzelmet- ami nekünk is hihetetlen élmény volt!
A szines forgatag, a nemzeti boldogság zajos ünnepe után Fatima zarándokhelyének csendje , áhitata, világszinvonalú kiépitettsége újabb csodálatos ajándék volt számomra, aki, bár nem vagyok katolikus, elismeréssel adózom azoknak a vallási vezetőknek , akik nemcsak feltétel nélküli áhitatot várnak el a hiveiktől, hanem ahogy Somlyón is végre kellene) megteremtik mai szinvonalon a civilizációs feltételeit is annak, hogy a messziről érkezett , testileg lelkileg segitségre váró, csodára szomjazó zarándokok télen -nyáron, egész évben biztonságban,kényelmesen ,otthon érezhessék magukat a csodák szinhelyén.
Obrigada muita, Portugalia! Nagyon köszönöm, Portugália,nagyon köszönöm, Magda Travel!
Váli Éva
Magda Travel utazási iroda: Személyre szabott ajánlatok- Szakképzett idegenvezetők- Sürgősségi telefonszám: 0746 630802 -Csíkszereda, Temesvári sugárút 22 szám, Tel: 0741.231.307.
© 2025 Magda Travel.
Created by Rebootcode